2013. november 22., péntek

Tiszavirág akció

Hírek: a baloldali pártok összessége megegyezett és ténylegesen is megszületett a várva várt összefogás. Mint ahogy a sajtótájékoztatón közölték a cél a FIDESZ leváltása és a Jobbik megszüntetése. Kiderült az is, hogy hosszútávra terveznek, a koalíció neve tiszavirág!

Összefogás 2014

Jönnek a választások, megkezdődött a kampányharc.



2013. október 13., vasárnap

Felelősségvállalás

Orbán Viktor magára vállalta a péntek esti, hollandoktól elszenvedett 8:1-es vereség felelősségét. Elmondása szerint megzavarta az ellenfél mezének narancssárga színe és ezért a meccs előtt tévedésből a holland öltözőben adta elő lelkesítő beszédét a játékosoknak.



2013. október 11., péntek

Idegen civilizáció

Incidens zavarta meg a kormányfő sajtótájékoztatóját. Az UFO magazin - feltehetőleg az apparátus hibájából akkreditált - újságírójának kérdésére, miszerint "Igaz-e, hogy Ön Orbán úr egy idegen galaxis küldötte és a most épülő stadionok tulajdonképpen óriás leszállópályák lesznek az invázióra készülő űrhajóknak?" a miniszterelnök sípolni kezdett és a szeméből kinyúló csápokkal fojtogatni kezdte az újságírót, aki átlátszó plazmává alakult és a parketta résein elszivárgott.
A kitört pánikon úrrá lett TEK vezetője elmondta, hogy nem történt semmi rendkívüli, csupán a Men in black 4. részének promócióját értették félre a jelenlévők.

2013. január 14., hétfő

Windows


A legújabb Windows (Longhorn) verzió hivatalos neve: Windows Vista. A kék halál új felirata: Astala Vista!

Microsoft filozófia: "Ha már jó nem lett akkor legyen nagy!"

Az a nap, amikor a Microsoft olyan terméket készít, amellyel nem lehet szívni, talán az a nap lesz, amikor porszívót fog gyártani.

Az USB az USA továbbfejlesztett változata?

Az Internet azért izgalmas, mert nem a Microsoft© tulajdona, így hatalmas újításokra van lehetőség ezzel kapcsolatban.

Miért jó a Windows? - Mert mielőtt lefagyna még nyomhatsz egy Ok-t!

Windows "alapgondolata": "Gondolkodok, tehát fagyok!"

A Mozilla a gyengék útja. Az igazi férfi Internet Explorert használ - kaland, veszély, kockázat!

A Windows új, ismeretlen hardvert talált...

A fenébe, megint benne hagytam a csavarhúzót!



Windows 1.0: Jó vicc, mi?
Windows 2.0: Még mindig vicces, nemde?
Windows 286: Ó igen, még mindig hülyéskedünk.
Windows 386: Már tud annyit, mint a Desqview évekkel ezelőt.
Windows 3.0: Ezt végre megéri megvenni!
Windows 3.1: Ezt végre megéri használni is!
Windows 95: Annyit tud, mint a Mac évekkel ezelőtt.
Windows 98: Sokkal használhatóbb! Sokkal kevésbé stabil!
Windows 98SE: Sokkal stabilabb! Kevésbé használható!
Windows ME: Kevésbé használható ÉS kevésbé stabil.
NT 1.0: Erősebb hardvert kérek! MOST!!!
NT 2.0: A francba, azt mondtam, ERŐSEBB HARDVERT!!!! MOST!!!!
NT 3.0: Az "erősebb hardver" melyik része nem érthető?!!!
NT 3.5: Erős hardverrel jól fogok működni. Isten bizony.
NT 4.0: Kétszer gyorsabb hardveren fele olyan gyors, mint a Win98.
Windows 2K: Majdnem olyan jó, mint a Win98. Becsszó!
Windows XP: Egyszerűen csak működik.

Ha operációs rendszerek üzemeltetnének légitársaságot



UNIX Airlines
Mindenki magával hozza a repülőgép egy darabját a repülőtérre.
Mindannyian kimennek a kifutópályára és darabonként összerakják a repülőgépet,
miközben folyamatosan arról beszélnek, hogy milyen repülőt is kellene építeniük.

Air DOS
Mindenki tolja a repülőt, az elkezd siklani, akkor felugranak a fedélzetre, és
hagyják a gépet lesiklani, amíg az újra földet ér. Akkor újra megtolják, felugranak rá és így tovább.

Mac Airlines
Az összes stewardess, kapitány, csomagrakodó, jegykezelő ugyanúgy néz ki és ugyanúgy viselkedik. Ahányszor csak felteszel egy kérdést a részletekről, udvariasan, de határozottan azt mondják, hogy nem kell tudnod, ne akard tudni, és minden érted fog történni, anélkül, hogy bármit is tudnál, úgyhogy fogd be.

Windows Air
A terminál megragadó és színes, barátságos stewardokkal, gondtalan poggyászleadással, beszállással és egy zökkenőmentes felszállással. Körülbelül tíz perc múlva a repülőgép a levegőben minden figyelmeztetés nélkül felrobban.

Windows NT Air
Olyan, mint a Windows Air, csak sokkal nagyobbak a repülőgépei, drágább, és negyven mérföld sugarú körben minden más repülőt is elvisz, amikor felrobban.

Linux Air
A többi OS légitársaság elégedetlen alkalmazottai úgy döntenek, hogy indítanak egy saját
légitársaságot. Ők építik a repülőgépet, a jegypénztárakat, és maguk aszfaltozzák a
kifutópályát. Egy kis összeget kérnek, ami fedezi a jegyek nyomtatásának költségét,
de te magad is letöltheted és kinyomtathatod a jegyet. Amikor felszállsz a fedélzetre,
kapsz egy ülést, négy csavart, egy villáskulcsot és egy másolatot az ULES-Hogyan.html-ről.
Ha egyszer elhelyezték, a teljesen állítható ülés nagyon kényelmes, a repülőgép
minden gond és probléma nélkül elindul és megérkezik, repülőn felszolgált étel nagyon finom.
Próbálsz a többi légitársaság utazásának mesélni a nagyszerű útról, de ők csak ezt hajtogatják:
"Valamit kellett csinálnod az üléssel?"

2013. január 11., péntek

Facebook betiltása



A Milla tegnapi demonstrációján ugyan jóval kevesebben voltak, mint a fidesz által szervezett birkameneten, de ahhoz mégis elegen, hogy Viktátorunk azonnali hatállyal betiltsa a Facebook használatát, mégpedig nemcsak nálunk, de a környező országokban is. Az egész Európára vonatkozó tilalom bevezetésének lehetőségét egyelőre még csak vizsgálják a tanácsadóival, így a többi európai ország kapott néhány nap haladékot. De a többi kontinens országai sem érezhetik magukat biztonságban, mert ami késik, az nem múlik.

Súlyos baleset


A Mátrában leesett a hó. Súlyos sérülésekkel, intenzív osztályon ápolják, állapota kritikus. Az eset körülményeit a munkavédelmi minisztérium és a rendőrség közösen vizsgálja.

Sundy


A New Yorkot ért természeti csapást követően a muzulmán országokban egyre több lány újszülött kapja a Sandy nevet.

2013. január 10., csütörtök

Szánkó adó!


Szánkó adó: a kormány ma beterjesztett javaslata szerint decembertől bevezetésre kerülne a szánkó adó. Ez minden családot érintene akik szánkóval rendelkezik és használni is akarja azt. A tervezet szerint a többgyermekes családok adókedvezményt, míg azon gyermekek mely színe elüt a hóétól, szüleik teljes adómentességet élvezhetnének.

Munkahely


Orbán Viktor munkát ajánlott Gyurcsány Ferencnek! Elmondása szerint mivel a volt miniszterelnök szőlészet és borászatból írta diplomamunkáját, nagy hasznát venné hozzáértésének a tokaji borászatában.  Mint elmondta ennek csak az a feltétele, hogy a szakdolgozatát mutassa be a FIDESZ székházban egy fénymásolás erejéig.

A NASA bocsánatkérését várja Semjén?



Mint ismeretes, az űrügynökség ma rövid hírben tudatta, hogy a történelmünket átíró dologra bukkant a Marson a Curiosity.
Semjén Zsolt titkársága a délután kiadott sajtóközleményében felháborítónak nevezte a NASA burkolt feltételezését, hogy a Marson találták volna meg a miniszterelnök-helyettes diplomamunkáinak hiányzó forrásait.

Pálffy István a kereszténység elleni alantas támadásként jellemezte a várható tudományos szenzációt, majd rövid gondolkodás után hozzátette, ha pár karton antik borra bukkant volna véletlenül a Curiosity, abból kér azért egy palackkal.

2013. január 9., szerda

Sikeresen vizsgázott a Tél ügyi biztos



Már az első "éles" nap után is elmondható, hogy helyes döntés volt a Tél ügyi biztos kinevezése. A kormány ezúton mond köszönetet azért, hogy a kiváló szervezésnek, a sószóró autók megfelelő koordinálásának és a hatékony hóeltakarításnak köszönhetően csak azokon a helyeken voltak járhatatlanok az utak ma Magyarországon, ahol a hőmérséklet fagypont alá süllyedt és az utakra csapadék fagyott.



Az ATV adna helyet annak a műsornak, mely a méltán népszerű „Fölszállott a páva” műsoron felbuzdult roma szervezetek népszerűsítenék a cigány kultúrát.
A műsor címe a „Fölszállott a varnyú „lenne.

Átnevezés


A kormány a hazai, illetve a nemzetközi helyzet fokozódására hivatkozva az Alkotmánybíróság nevét Ablak-Zsiráf Bíróságra változtatta, miből kifolyólag a testület tevékenysége ezentúl a fenti könyvben tapasztalt jogi anomáliák vizsgálatára módosul. Ugyancsak döntöttek a bíróság új székhelyéről is, mely a továbbiakban a celldömölki fehérjefeldolgozó üzem mellékraktárában lesz.

2013. január 7., hétfő

Használt szexuális tárgyak boltja nyílt Pécsett

Használt szexuális tárgyak boltja nyílt Pécsett

Egy pécsi vállalkozó érdekes projektbe fogott, mivel megnyitotta - a világon elsőként - használt szexuális segédeszközöket forgalmazó boltját.

- "Megunt, vagy elhasználódott tárgyakat veszünk át bizományi értékesítésbe, melyeket megfelelően sterilizálunk, illetve felújítunk, mielőtt más számára értékesítenénk őket" - reklámozta üzletét a vállalkozó.

A boltba egyenlőre még csak az üzletvezető és rokonai által elhasznált eszközök vannak, de azok is szép számmal. Ezek között megtalálhatóak különböző méretű vibrátorok, foltozott "guminők", bilincsek és erotikus ruhák is.

Mustármérgezés egy sörözőben

Mustármérgezés egy sörözőben

Házilag készített mustár okozott tegnap este súlyos mérgezést három fiatalnál, akiknek egy ismerősük vitte kóstolóba a szószt.

- "A silány minőségű kőmozsárból leváló apró mészszemcsék, illetve a mustárolaj együttes hatása okozta a mérgezést."  - mondta el lapunknak az Országos Baleseti Intézet Toxikológiai Osztályának vezető főorvosa - "A keveréknek olyan hatása van, mint a ciánnak, csak épp lassabb és fájdalmasabb mérgezést okoz.

A három fiatal állapota súlyos. A házi mustár keverője nem evett a saját készítményéből, így ő a előzetes letartóztatásban várja, hogy hogyan alakul a barátai sorsa.

2013. január 6., vasárnap

A döglött ló teória


A döglött ló teória

Az emberek sokféle problémára sokféle megoldási stratégiát dolgoztak ki. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor már nem lehet tovább érvelni a “csakazértis”, “mert én azt mondtam” és a “de akkor is így kell” csodás mondatokkal, ami ennek ellenére manapság a “szakértő” főnökök, managerek és vezető beosztású egománok kedvenc érvelési technikája.
Az alábbi cikk mondandója komoly, de formája komolytalan. Hogy ki melyiket részesíti előnyben már csak tőle függ.

A döglött kutyával nem lehet játszani.
A döglött lóról pedig le kell szállni.

Feltéve persze, ha észrevesszük, hogy megdöglött, valamint ha mások előtt is képesek vagyunk beismerni: hát ez bizony megdöglött…

“A dakota indiánok megoldási stratégiája így hangzott: ha észreveszed, hogy holt lovon lovagolsz, szállj le róla!

Mai komplikált világunkban ilyen egyszerű megoldásokban már nem bízunk, hanem differenciáltabban járunk el:

- Erősebb ostort szerzünk be.
- Leváltjuk a lovast.
- Állítjuk, hogy korábban is ilyen lovon lovagoltunk.
- Megbízunk egy szakértői csoportot, hogy analizálja a lovat.
- Külföldi szakmai úton tájékozódunk arról, hogy ott miként lovagoljak meg a holt lovakat.
- Külföldi szakembereket hívunk meg, akik – állítólag – holt lovakat is meg tudnak lovagolni.
- Nagyszabású kutatási projektumba fogunk a holt lovak életre keltése érdekében.
- Egyetemi szintű lovasképzést indítunk, tréninget szervezünk, hogy munkatársaink jobban tudjanak lovagolni.
- Kitágítjuk a minőségi standard-eket a döglött lovak meglovagolására.
- Módosítjuk a lovak holttá nyilvánításának kritériumait.
- Négyes és hatos holt lovas fogattal javítjuk a teljesítményt.
- Növeljük a holt lovak hatáskörét, és ezzel jobb teljesítményre serkentjük őket.
- Javítjuk a holt lovak teljesítménybérét.
- Leszállítjuk a holt lovak nyugdíjkorhátarát.
- Kihirdetjük, egyetlen ló sem lehet annyira halott, hogy ne lenne lovagolható.
- Összehasonlítjuk a különböző módon meghalt lovakat.
- Felmérést készíttetünk az elő és holt lovak üzemköltségének összehasonlítására, és megállapítjuk, hogy a holt lovak jóval gazdaságosabbak.
- Készítünk egy tanulmányt arról, hogy léteznek-e olcsóbb tanácsadók, akik megállapítják, hogy a ló tényleg döglött-e.
- Megállapítjuk, hogy az mi lovunk „jobban, olcsóbban és gyorsabban” döglött.
- Külsős embereket veszünk fel, hogy ők lovagoljanak a döglött lovon.
- Teljesen átszervezzük a munkahelyünket, hogy egy másik részleg kapja meg a holt lovat.”

Az emberek sokféle problémára sokféle megoldási stratégiát dolgoztak ki. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor már nem lehet tovább érvelni a “csakazértis”, “mert én azt mondtam” és a “de akkor is így kell” csodás mondatokkal, ami ennek ellenére manapság a “szakértő” főnökök, managerek és vezető beosztású egománok kedvenc érvelési technikája.
Az alábbi cikk mondandója komoly, de formája komolytalan. Hogy ki melyiket részesíti előnyben már csak tőle függ.

A döglött kutyával nem lehet játszani.
A döglött lóról pedig le kell szállni.

Feltéve persze, ha észrevesszük, hogy megdöglött, valamint ha mások előtt is képesek vagyunk beismerni: hát ez bizony megdöglött…

“A dakota indiánok megoldási stratégiája így hangzott: ha észreveszed, hogy holt lovon lovagolsz, szállj le róla!

Mai komplikált világunkban ilyen egyszerű megoldásokban már nem bízunk, hanem differenciáltabban járunk el:

- Erősebb ostort szerzünk be.
- Leváltjuk a lovast.
- Állítjuk, hogy korábban is ilyen lovon lovagoltunk.
- Megbízunk egy szakértői csoportot, hogy analizálja a lovat.
- Külföldi szakmai úton tájékozódunk arról, hogy ott miként lovagoljak meg a holt lovakat.
- Külföldi szakembereket hívunk meg, akik – állítólag – holt lovakat is meg tudnak lovagolni.
- Nagyszabású kutatási projektumba fogunk a holt lovak életre keltése érdekében.
- Egyetemi szintű lovasképzést indítunk, tréninget szervezünk, hogy munkatársaink jobban tudjanak lovagolni.
- Kitágítjuk a minőségi standard-eket a döglött lovak meglovagolására.
- Módosítjuk a lovak holttá nyilvánításának kritériumait.
- Négyes és hatos holt lovas fogattal javítjuk a teljesítményt.
- Növeljük a holt lovak hatáskörét, és ezzel jobb teljesítményre serkentjük őket.
- Javítjuk a holt lovak teljesítménybérét.
- Leszállítjuk a holt lovak nyugdíjkorhátarát.
- Kihirdetjük, egyetlen ló sem lehet annyira halott, hogy ne lenne lovagolható.
- Összehasonlítjuk a különböző módon meghalt lovakat.
- Felmérést készíttetünk az elő és holt lovak üzemköltségének összehasonlítására, és megállapítjuk, hogy a holt lovak jóval gazdaságosabbak.
- Készítünk egy tanulmányt arról, hogy léteznek-e olcsóbb tanácsadók, akik megállapítják, hogy a ló tényleg döglött-e.
- Megállapítjuk, hogy az mi lovunk „jobban, olcsóbban és gyorsabban” döglött.
- Külsős embereket veszünk fel, hogy ők lovagoljanak a döglött lovon.
- Teljesen átszervezzük a munkahelyünket, hogy egy másik részleg kapja meg a holt lovat.”

OTP logo - miért is az, ami


A legtöbb cég, vagy bank szereti a logo-t, még akkor is, ha nem tutira felismerhető, mit is akar ábrázolni az adott logo. Most lerántjuk a leplet az OTP Bank logo-járól.
Ne ez a szívás!

A legpontosabb karóra



A legpontosabb karóra.

Valós hírek


Azoknak, akik nem tudnak számolni. :)

2013. január 4., péntek

Rossz utak


Nem bírja a monotonitást? Rémálmaiban sima és szürke minden? Szereti a rázós kalandokat? Akkor az ön mennyországába a mi repedt, kátyús, kopott festésű útjaink vezetnek!

Metró


Föld alatti kalandparkunkban fény- és hangeffektekkel, no és persze füsttel várjuk! Néhány szerencsést épségben úti céljához szállítunk! Metró - izgalom az egész családnak!
Sok boldogságot!

Dugó


Rég tudta egyben végighallgatni kedvenc albumát? Most végre megteheti akár csukott szemmel is, mert az autója garantáltan nem fog egy métert sem mozdulni egy órán keresztül! Relaxálás helyett inkább mozogna kicsit? Keresse meg a múltkor az ülés alá begurult százforintost!

Rázós évünk lesz


2013. január 1., kedd

Tüntetések

A középiskolások után - mint jövőbeni érintettek - az óvodások is csatlakoztak a tandíj elleni tiltakozáshullámhoz. A csöppségek a csendes pihenő alatt játékokból emelt torlaszokkal elbarikádozták magukat és követelték Rózsi néni lemondását. Az illegális csoportosulásokat a rendőrség különleges egységei vízi pisztolyokkal és gumikacsa lövedékekkel oszlatták fel.

Oktatási reform

A kezdeti nehézségek, illetve félreértések után végül mégis kiderült, hogyan reformálja meg a kormány az oktatást: a módszeren változtatnak. Ezután ugyanis nem az eddig megszokott módon megy majd a tanítás, hanem egy szerény (pár milliós) összeg befizetése ellenében minden delikvens kaphat a tarkójára egy csatlakozót, majd ezek után már csak a Mátrix c. filmben látható módon megmondja az operátornak, hogy milyen tudásra van szüksége, az pedig másodpercek alatt letölti az agyába a szükséges ismereteket.

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az elérhető tananyagok egyelőre kizárólag Orbán Viktor beszédeiből és cselekedeteinek leírásaiból állnak. Ez azonban nyilván senkit nem fog visszatartani a tanulásnak e hatékony módjától.

Már folyamatban van egy olyan csatlakozó kidolgozása is, amelynek segítségével egy R2-es egységgel is lehet adatkapcsolatot létesíteni. Addig is, amíg ez el nem készül, az érdeklődők részt vehetnek egy intenzív R2-es füttytanfolyamon. A haladó csoportban ezzel párhuzamosan a vukik beszédét is meg lehet tanulni, de indulnak kezdő és haladó klingon nyelvtanfolyamok is.

BUÉK 2013.